Nyitóoldal Élete, munkássága Művei Kritikák Élete képekben A Németh László Társaságról Kapcsolat

„Az életemben, hála isten, sok minden van, amire szívesen emlékszem:
a gyermekkori vakációk, a mezőszilasi, középbogárdi rokonok, a Toldy főreál s ottani barátaim, az orvoskaron eltöltött évek, mátkaságunk s fiatal házaskorunk máig sugárzó fénye, a foglalkozás lányaimmal, a Medve utcai polgáristák, hódmezővásárhelyi tanárkodásom. Különféle munkáimban, életrajzi töredékeimben azonban mindezt rég földolgoztam már, s írói életemről, vándorlásomról az írók világában pedig csak kétféleképp lehetne beszélnem. Vagy egy vége-nincs krimitörténetbe kezdve, amely hajmeresztőbb, kuszább s hozzá valószínűtlenebb lenne a
Belfeghornál, vagy egyetlen mondatban elintézve: Végül is jól jártam, jelentéktelen ember létemre egy nagy ügyre akasztottam magam, s ez megemelt, szakadatlan tanulássá tettem az életem, minden napomnak adott célt, felső világítást, s ha követtem is el hibát benne, a lelkiismeretemet nem kellett közben túlságosan megterhelnem.”

(Németh László: Életemről, munkáimról)

Fiatalkora (1901–1919)
Németh László 1901. április 18-án született Nagybányán. Édesapja, a Mezőszilasról származó Németh József földrajzot és testnevelést tanított a város gimnáziumában, édesanyja, Gaál Vilma háztartásbeli volt. 1903 januárjában édesapját áthelyezik Szolnokra, 1907 tavaszán Budapestre, ahol a Fazekas utcába költöznek. Németh József a Toldy Ferenc utcai főreáliskolában tanított, Németh László az év őszén a Medve utcai elemiben kezdi meg tanulmányait. Ettől kezdve a nyári szünidőket a család többnyire Mezőszilason tölti, ami nagy hatással van a pesti gyermekre. 1911-ben a Bajnok utcába költöznek, Németh László a Bulyovszky utcai reáliskolában folytatja a tanulmányait, ami nem jelent nehézséget számára. Egy iskolai kiránduláson megismerkedik Oszoly Kálmánnal, diákévei legjobb barátjával.

1914 nyarán a Németh család Velencébe utazik, itt éri őket a trónörökös meggyilkolásának híre. A mozgósítási parancsra édesapja azonnal bevonul. Mivel édesanyjával nem zavartalan a kapcsolata, apja hiányát nagyon megérzi. Németh József 1915. február 1-jén hadifogságba kerül, ahonnan csak 1921-ben tér haza. Németh László 1917 szeptemberében átíratkozik a Toldy főreáliskolába, itt mélyül el barátságuk Oszoly Kálmánnal. Életében először veszi körül jó szellemiségű társaság, részt vesz az önképzőkör munkájában, első írásait itt mutatja be. Ekkori gondolatairól Oszolyval folytatott levelezése ad képet, ő lesz első olvasója, kritikusa. 1918 nyarán Nagybányán jár; hazatérve Gödöllőn megismerkedik későbbi feleségével, az akkor tizenhárom éves Démusz Gabriellával, Ellával; titokban levelezni kezdenek. 1919-ben féltékenység miatt öngyilkossággal próbálkozik, de a fegyver nem sül el. Kapcsolatuk ekkor megszakad.

A háború elvesztése után egyik Oszoly Kálmánnak írt leveléből megismerhetjük hangulatát, amely jövőjét is előrevetíti, s az országhoz, hazához való hitvallásának tekinthető.

„Rengeteg keresűséget hoznak az utóbbi napok. Oda az ország, és én most kezdem érezni: mit jelent Európa utolsó, rabszolga országában élni. Nem tudom, mi nagyobb bennem: az ántánt gyűlölete vagy a saját tehetetlenségünk fölötti kétségbeesés. Hány és hány embertől halljuk, hogy amint lehet, külföldre vándorol, épp a teltszájú hazafiak hagyják legelőször cserben az országot. Mennyien és milyenek maradunk itt? És lehet-e dolgoznunk, szabad-e remélnünk? Nem áll-e az anarchia szélin az ország? Nem kell-e föláldoznunk minden készletünket, és milyen alapon kapunk új készletet? Mivel fizetünk meg? Az utódaink rabszolgáságával?
Nem tudom, mi a terved: maradsz vagy mégy? Én fönntartom ígéretemet: megyek professzornak, és ha nem lesz szükség professzorra, nevelősködöm, körmölök, és ha nem lesz szükség írnokokra, beállok gyári munkásnak. Mindegy. Mindegy. Ettől a rögtől nem válok meg semmiért. Csinálok, amennyit lehet; csinálom jól-rosszul, dolgozok, de itt élek, és magyar búzán élek. Most még jobban szeretem az én nyelvemet; Petőfi, Arany, Ady nyelvét, mint valaha, mert éppen az én népem lesz az egyetlen nép, amelyik csak a nyelvében élhet. Én az utamon maradok. Nos, állod-e a sarat, Osóm? Két embernek barátságosabb a vándorlás, mint egynek, ha közelségük melegséget és nem utálkodást jelent.”


Írót avatnak
(1919-1926)
Az elkövetkezendő években élete legszomorúbb időszaka következik. Felvételizik a bölcsészkarra, ami a kommün alatt nagyon leromlott, ezért átíratkozik az orvosi karra, ott szerez diplomát 1925-ben. 1923-ban már nagyon magányos és letört fiatalember volt. Idegi problémákkal küszködik, de az írást nem hagyja abba. Ebben az időben felveszi a kapcsolatot Szabó Dezsővel, aki megállapításainak nagy részét igaznak, élesen ítélő erejűnek tartja.

Egyik unokatestvére révén tudomást szerez róla, hogy Ella már menyasszony, de addig nem akar oltár elé állni, amíg vele még egyszer nem találkozik. Németh László a következő héten Gödöllőre megy, ahol egy rövid séta során újra egymásra találnak. Ella azzal bocsátja el vőlegényét, hogy „hosszabb útra igazabb társat talált”. Németh László az elkövetkező két évben Ella kedvéért még az írást is elhanyagolja. 1925-ben egy kirándulás alkalmával észreveszik, hogy a Nyugat novellapályázatot hirdet. Ella rábeszélésére előkeresi egy régi írását, és Horváthné meghal címen beküldik pályázatra. Az esküvő előkészületei miatt elfelejtkeznek róla. December 17-én Németh László az Újság könyvtárában a Nyugat friss számának címlapján Gorkij neve alatt a sajátját pillantotta meg, a Horváthné meghal első helyezésével ötmillió pengős pályadíjat nyert.

esküvői kép Szüleik tiltakozása ellenére december 26-án összeházasodnak, Bécsbe mennek nászútra. Németh Lászlót elkapja a hév, onnan ír lelkes levelet Osvát Ernőnek, hogy „a magyar szellemi élet organizátora” akar lenni, ami ellenérzést vált ki a Nyugat szerkesztőjéből, hiszen akkoriban ő volt a szellemi élet irányítója.

1926-ban fogorvosként kezd dolgozni, amit nem szeret, s nem is érzi magát tehetségesnek benne. Megszületik kislányuk, Gabriella. Ekkor dönti el, hogy a magyar fiatalok, az új nemzedék segítőjeként kíván tevékenykedni, lemond az alkotásról, és a kritika felé fordul. Ettől kezdve életét az irodalom határozza meg.


Ember és szerep
(1926–1932)
Németh László az igazinak érzett Magyarországot pályájának első hat évében irodalmi tanulmányokban kísérelte meg felmutatni. Áprily Lajosnak ezekről az évekről egy bemutatkozó levélben így számol be: „Elmeorvosnak készültem… de a házasságom s az a váratlan incidens, hogy a Nyugat 1925-ös novellapályázatát megnyertem, író-fogorvossá zökkentett. Írás a küldetés, fogászkodás a kenyér. Legszívesebben novellákat és verseket írnék, de látom, kell valaki, aki mint kritikus hadakozzon az új szellemet jelentő fiatalokért. Eleinte a magyar irodalomról iparkodtam ezt az új tartalmat kiérezni…” Ady, Móricz, Babits mellett Erdélyiről, Reményikről, Szerb Antalról, Tamásiról is írt többek között tanulmányt. E korszak írásai közül a legmaradandóbb nyomot az olvasókban mégsem ezek, hanem a szépirodalmi munkák hagyták. Első regényét, az Emberi színjátékot huszonhét évesen írta, amelyet a Napkelet folyóirat közölt folytatásokban.

Nemsokára Babits, a Nyugat főszerkesztője kereste fel, és hívta a Nyugathoz társszerkesztőnek. Erdélyiről, Papp Károlyról, Illyésről, Szabó Lőrincről, Halász Gáborról írt a Nyugatba tanulmányt. Még legalább tíz-tizenkét írót akart bemutatni, amikor Babits a sorozatot váratlanul beléfojtotta. (Ennek oka az volt, hogy Németh László nem akart Török Sophie-ról, Babits feleségéről írni. A Tanú létrejötte részben ennek a szakításnak lett a következménye.)

„Az a törekvésem, hogy kortársaimból az új Magyarországért küzdő kerekasztalt hozzak össze, igen hamar hatalmas ellenfeleket támasztott…” Németh László rájött, hogy az íróvilágban szekértáborokhoz kell tartozni, s elvárják, hogy kritikáiban a tábort szolgálja. Ezért visszavonult a szépirodalomba. Első kislánya halála után kezdett hozzá Gyász című regényéhez, négy-öt nap alatt első drámája, a Bodnárné is elkészült. Ekkor jelent meg Gulyás Pál tanulmánya a Protestáns Szemlében, aki a magyar ifjúság új orientációját látta benne, és önálló folyóirat elindítására biztatta: „Közben alakult ki a terv, hogy független, magam írta folyóirattal álljak a közönség elé…” „Lehetetlenre vállalkoztam: a szellem embereiből… akartam független pártot szervezni.”

A harmincas–negyvenes években öt lánya született: Magda, Judit, Ágnes, Kata, Csilla. Kata – akinek Móricz Zsigmond volt a keresztapja – másfél éves korában rövid betegség után meghalt.


A Tanú évei (1932–1937)
1932. augusztus végén jelent meg a Tanú első száma. A folyóiratot azért indítja el, hogy gondolatainak szabad fóruma legyen, segítsen olvasóinak a világ dolgaiban tájékozódni, s nemzeti önismeretüket növelje. A politikát az első számból kihagyta. Hitler uralomra jutása után azonban már olyan címeket találunk a folyóiratban, mint Reform, Pusztulás, Új politika, Káté, A Magyar Rádió feladatai. A Debreceni Kátéban kérdés és felelet formájában fogalmazza meg, mit kell tennünk, s végső konklúziója az, hogy minél műveltebbek, súlyosabbak leszünk magunk, annál közelebb csúszik felénk Európa súlypontja.

A világválság miatt a nyomor az országban sohasem látott méreteket öltött. Némethben ekkor fogalmazódott meg, hogy ahol ilyen nagy a szegénység, ott nem elég az írás, példa is kell mögé, „Ilyen nyomorult, pusztuló népnek írója csak szegénységben élhet”. Felesége azonban, miután a három gyerekkel egyre nehezebben kapott lakást (három év alatt hatszor költöztek), ekkor határozta el, hogy saját otthonuk lesz. Kölcsönökből felépíttette a Törökvész úti házat, amit férje sosem bocsátott meg neki. Erről írta a Bűn című regényét és a Villámfénynél című drámáját. Ekkoriban Magyarok Romániában című útirajza miatt a rendőrségre is beidézték.


A történelem árnyékában
(1937–1944)
1937-ben hétkötetesre tervezett regényciklusba kezdett Utolsó kísérlet címen, amelyből végül csak négy készült el (Kocsik szeptemberben, Alsóvárosi búcsú, Szerdai fogadónap, A másik mester). A ciklus félbemaradásába feltehetően belejátszott, hogy belekeveredett a politikába, Hitler előretörése, és hogy az országban egyre többen fedezték fel német származásukat. Ez ellen írja 1939-ben Kisebbségben című munkáját. Számos kijelentését félreértették jobbról és balról egyaránt, e műve többet foglalkoztatta az embereket, mint a többi írása együttvéve. 1940-ben megjelent A minőség forradalma Püski Sándor kiadásában, amely a Tanúban írt tanulmányok nagy részét tartalmazza. 1940 decemberében Móricz Zsigmond átvette a Kelet Népe szerkesztését, kérésére Németh csatlakozott Móriczhoz, s ettől kezdve szellemi honvédelemre rendezkedett be. Cikkeiben rögtön ki is alakítja a frontokat, amelyeket két éven keresztül tartani próbál: „»Ágak és gyökerek«: ha a német, angol vagy orosz győzelem önt el bennünket, nekünk védeni kell karakterünket, az utolsó évek vívmányait. – »Kiforgatnak múltunkból«: a gyarmati néppé süllyedő magyarság már-már öntudata maradványait is elvesztette…”

Püski Sándor ötlete volt, hogy az új kiadványaival összetoborzott olvasók javát nyári táborozásra hívja meg. Két találkozóra került sor 1942-ben és 1943-ban. Az első szárszói beszéd, a rögtönzött, Németh László szerint sokkal szebb és jelentősebb volt. A németek akkor indultak a Volga felé, s itt messze a hátuk mögött egy kis nép háromszáz fiában rögzíteni kívánja, hogy akármit hoz a történelem, ő mit akar, s amit rászabnak, mihez igyekszik erejéhez mérten formálni. Ez a beszéd nem maradt fent. A sztálingrádi csata után, 1943-ban Püski Sándor egy új szárszói konferenciára készült, amelynek mások lettek a hangadói (Erdei Ferenc, Nagy István, Kovács Imre, Darvas József stb.). A vád, hogy most megijedt, érlelte meg Némethben, hogy igenis elmegy a konferenciára.

A jövendő vezérkarába bekerülőkhöz intézte szavait: arra vigyázzanak, hogy a szabadság, amit hoznak, valóban a magyarság felszabadítása legyen. Legyen gondjuk arra, hogy a nemzet keze be ne véreződjék. A szocialista forradalom színe alatt is érvényesülhetnek fasiszta erők, elpusztulhatnak nagy értékek. Végül bátorította az ott lévő értelmiséget, ne higgyék, hogy ők utolsó lógósai a jövőnek. Az értelmiség az az osztály, amelyben előbb-utóbb mindnek föl kell oldódnia. Erdei Ferenc megkérdezte, mit ért ő harmadik oldalon. „Tegyük fel, válaszolta, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lenni. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, s azt kérdezi: Nem lehetne Új-Guinea az itt lakó pápuáké? Hát ez a harmadik oldal.”

1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Ettől kezdve a letartóztatástól félve Illyés Gyulával együtt bujkáltak, valóságos véd- és dacszövetségben. A háború alatt házukat, holmijukat szétlőtték, Németh László könyvtárát ellopták. Püski Sándor a családot Békésre menekítette. Németh Lászlót egy hét múlva bevitték a rendőrségre kihallgatni.


Az óraadó királysága (1944–1949)
Világossá vált számára, hogy könyvei nem jelenhetnek meg, ezért egyetlen vágya egy becsületes állás lett. Több próbálkozás után Hódmezővásárhelyen fogadták be óraadó tanárnak. Nagyon szeretett tanítani, diákjaival jó kapcsolata alakult ki. Családja így szétszakadt, felesége a két kisgyerekkel Békésen maradt, a két nagy a Baár-Madasba került internátusba. Ez volt a második nagy törés életében, magatartása is megváltozott, a harcos Németh Lászlóból pedagógus lett. Azt hitte, ha lehúzódik a mélybe, kikerülheti a támadásokat. Ennek ellenére Domokos Mátyás szerint a vásárhelyi évei alatt legalább harminc komoly támadás érte. Közülük a legsúlyosabb a Magyar Rádióban Schöpflin Gyula által elhangzott (melyben kútmérgezőnek nevezte), de talán még veszélyesebb volt az a vád, hogy a Magyar Testvéri Közösség összeesküvésének ő volna a szellemi támogatója. Vásárhely igazi menedéknek bizonyult számára, mindenki tiltakozott a vádaskodások ellen.

1946 júniusában lakhatóvá teszik a Törökvész úti házat, augusztusban a család Békésen élő része felköltözik Budapestre. 1947 őszén felesége, Illés Endre és Illyés Gyula segítségével megjelent az Iszony című regénye. Ekkor írja Illyésnek: „leveled »egy boldog napot jegyzett az én életem évkönyvében«… Ennek a műnek a létrejötte, ha csakugyan jó, nem az én érdemem. Móricz Zsigmond parancsolt rá a megírására… te zaklattál, hogy torzóban ne maradjon, s Illés Endre küzdötte ki a megjelenését.”

Az Iszony sikere után úgy tűnt, a számára meghagyott rés a regényírás lesz. Őrültek címen kezdett regényt fogalmazni vásárhelyi háziasszonyáról, amely később Égető Eszterként látott napvilágot. Eszter fáradhatatlan édenalapító, apjával, férjével, fiával tesz rá kísérletet, már-már eléri a boldogságot, csupán egyetlen hajszál választja el ettől, az emberi természet – az őrültség.


Gályapadból laboratórium
(1949–1955)
1949-ben eladják Törökvész úti házukat, és egy Szilágyi Erzsébet fasori öröklakásba költöznek. A fordulat évében megkezdődik igazi kálváriája: annak ellenére, hogy már az újságban is megjelent, nem kapja meg a Baumgarten-díjat. A Révai Kiadó elkezdte nyomni az Égető Esztert, ám miután Horváth Márton egyik beszédében megátalkodott ellenségnek nyilvánítja, leállítják a kiadást. Megélhetésük veszélybe kerül, Németh fordításból tartja el családját, felesége kávéfőzőnőként dolgozik. Tízezer oldalt fordított orosz, cseh, lengyel, német, angol, norvég nyelvekből. Ma is forgalomban lévő Anna Karenina-fordítása csak Veres Péter közbenjárására jelenhetett meg. Ez volt az az időszak, amikor fel akarták számolni az értelmiséget.

1952-ben váratlanul József Attila-díjat kap. Valószínűleg ennek hatására a Nemzeti Színház felkéri a Galilei című dráma megírására. 1954-ben és 1955-ben is kitűzik próbára az elkészült darabot, Major Tamással, illetve Bessenyei Ferenccel a főszerepben. Kemény harc folyik a színház és Németh között, a szerző vissza akarja kapni a darabot, míg a színház további változtatásokat kér. 1954 márciusában írja: „Azt hiszem, megfejtettem a számomra oly érthetetlen változtatási kívánságotok értelmét… Amit én úgy fordítok le magamnak, hogy a tizenkét papi ruhát hordó szereplő közül egynek sem szabad rokonszenvesnek maradni.” A vitában elhangzott, hogy Galilei Németh László, az inkvizíció az Államvédelmi Hatóság. Ilyen körülmények között kapta meg életre szóló betegségét, a hipertóniát, amit barátja, Vekerdi László segítségével igyekszik kezelni. A nyomás olyan nagy volt rajta, hogy a feszültséget drámaírásban vezette le, gyors egymásutánban elkészül a II. József, a Petőfi Mezőberényben és a Szörnyeteg.


(1955–1961)
1955 júliusában leköltözött Sajkodra. Elhatározza, hogy összeszedi az Égető Eszter szétszórt kéziratait. 1956-ban, a beköszöntő enyhülés idején, hét év után a kötet elindulhat a nyomdagép felé, és megjelenhetnek a Történeti drámák. Közben számos folyóirat is jelentkezett, amelyeknek a Megmentett gondolatok ciklusból adott részleteket közlésre. Végül sor került a Galilei bemutatójára 1956. október 20-án a Katona József Színházban. Ezt követően Szigligetre utazik pihenni, itt éri a forradalom híre. Nyomban ír egy cikket az írói szabadságról, amelyet postára ad, ám az elveszett. Feljőve Pestre az Emelkedő nemzet, Pártok és egység, Nemzet és író címen három írást publikál. November 4-e után nem mer otthon maradni, családtagoknál, ismerősöknél húzódik meg. Magda lánya és férje búcsúzás nélkül disszidálnak. A család megint szétszakadt. Németh László állapota szükségessé teszi, hogy befeküdjön a balatonfüredi kórházba. 1957. március elején megérkezik az értesítés, hogy vegyen részt a Kossuth-díj kiosztásán. A többi díjazott, többek között Szabó Lőrinc, Fülep Lajos, Kodály Zoltán, Tímár József, Kiss Manyi, Borsos Miklós mind az eddig félreállítottak közül került ki. A kormányzat e névsorral is bizonyítani akarta, hogy az értelmiség támogatja a rendszert. Egyedül Németh László nem ment el az ünnepségre, a kitüntetést felesége vette át, az ötvenezer forintos díjat a vásárhelyi gimnáziumnak adta. Ugyanakkor megkérte Basch Lórántot, támogassa a börtönben lévők családtagjait.

1958 júniusában levelet kap Kállai Gyulától, melyben arra kérik, a párt elméleti munkaközösségének népi írókról szóló állásfoglalását olvassa el, és észrevételeit küldje el. Részlet a hagyatékban maradt fogalmazványból: „Tisztelt Kállai Elvtárs! A tanulmány… amelyet volt szíves utánam küldeni… sajnálattal látom, az én számomra nem tervezet… hanem ítélet, amelyhez alkalmazkodnom kell… kiállok a magyar írók sorából…” Érdekes módon ennek ellenére társadalmi drámái megjelenhettek.

1959. május 10-én egy küldöttség, amelynek tagjai eddig leginkább támadták, meghívták az Írószövetség szerveződő bizottságába, és egyben a minisztérium képviselője felkérte, utazzon ki Moszkvába. Keresztury Dezsővel megtanácskozták, Németh úgy gondolta, talán segíthet az országnak, ha kimegy. Keresztury egyetértett vele. 1959. szeptember 14-én Király István és felesége társaságában indultak útnak. Hazajövetelüket követően megmásított cikkekben számos támadás érte. Visszahúzódik Sajkodra, a Bolyai-témával foglalkozik. Megjelenik a Változatok egy témára című kötet, amely tanulmány és dráma formájában is feldolgozza Bolyai János és Farkas életét.


„…a zárka itt van körülöttem…” (1961–1963)
Az 1962-es évvel az utolsó optimista periódus is lezárul az életében. Nem túl jó politikai érzékét bizonyítja, hogy ekkor kezdett hinni abban, hogy a marxista szocializmus talán a forradalom tanulságai alapján átalakulhat az általa „minőségi szocializmusnak” nevezett rendszerré. Ebben az évben tizenhét év után újra megjelenhet Sajkodi esték címmel egy tanulmánykötete.

Aczél György felkéri, vesse papírra a rendszer kultúrpolitikájának bírálatát. Németh a kritikát nem vállalja, de hosszas huzakodás után ígéretet tesz, megírja, mit tenne, ha ő lenne a miniszter. Úgy érzi, nem tagadhatja meg a kérést, mert az, hogy munkája sokakéval együtt ötven év távlatából eredményesnek látszik-e majd, nem kis részben a kultúrpolitika akkori irányítóitól függ. Tanulmányában részletesen foglalkozik az oktatás, a tájékoztatás, az esztétika, a nevelés, a műértés, a színház, a film problémáival. Természetesen, amikor az irodalmi élet problémáihoz ér, következnek a veszélyes mondatok: „Próbáljon egy magyar író úgy írni a maga társadalmáról, mint Stendhal vagy Turgenyev. Még csak nem is azt mondják, hogy a meghaladt kritikai realizmus, hanem hogy az ellenség hangja szól belőle… »mert tőletek valami mást várunk«, mondják a vezetők.
Ez a »valami más« azonban micsoda? Ha egy kicsit megvakarjuk: politikai tanpróza… nem tudjuk, milyen tökéletes volt a cárizmus irodalmi rendőrsége… de ha művük minden merészebb soráért olyan harcot kellett volna vívni az erre tartott, még jó, ha csak gyáva lektorokkal, úgy a klasszikus orosz írók is kimerültek volna… (…)
A szocializmusnak kétségtelenül legnagyobb gyengéje, mondhatnám, Achilles-sarka, hogy az irányítók, azzal, hogy szocialistának vallják magukat, de nem azok vagy egyszerűen nem alkalmasak a betöltött szerepre: óriási hatalmat kapnak mások tönkretételére.”

Az írás végül csak 1986-ban jelenhetett meg, huszonnégy évvel keletkezése után, a Valóság júniusi számában. (Ebben az évben több mint száz írás jelent meg róla, s csak egy foglalkozott a „miniszterlevéllel”.) Németh László életében ez volt a legnagyobb törés, ettől kezdve még télen is Sajkodon maradt, s visszatért a szépirodalomhoz. Befejezi a Nagy család című drámáját, megírja Gandhiról szólót. Komolyan foglalkozik az öngyilkosság gondolatával. Szerencsére elfogadja Gandhi tanítását: az életet „Feláldozni csak bizonyos kivételes körülmények közt szabad: amikor valami nagyobb értéket véd, teremt annál, amit megvalósíthat”.


A hanyatlás mérlege
(1963–1965)
1963 októberében, majd decemberben szemében üvegtesti vérzések lépnek fel. Ebből igazolni látja, hogy készülnie kell a hipertónia szövődményeként fellépő vakságra. Megjelenik Kísérletező ember című tanulmánykötete, amelyben pedagógiai, fordítói s legutóbbi betegségével kapcsolatos kísérleteiről számol be. Előveszi régi témáját, amelyből megírja Irgalom című regényét. 1965-ös év elején fejezte be a Négy próféta című írását, amelynek alcíme Kis nép, nagy lélek.

Április 30-án Kodály Zoltánnal együtt megkapja a Herder-díjat, amelyet első alkalommal adtak át hét kelet-európai ország kiválóságainak. Az öröm, a kitüntetés nem feledteti itthoni gondjait, naplójában írja: „Az utolsó hónapok három gondolatnak adták át az irányítást. A népesedési grafikonok nagy egybevágása avval, amit én javíthatatlan reménykedő tapasztaltam: a magyarság, mint a királynőjét vesztett raj – pusztulásra ítélt egyénekre esett – ez tükröződik a felduzzadt olvasóréteg elzüllésében, szembefordulása mindennel, ami magyarságára emlékezteti: éppúgy mint a szülésszám apadásában.” Németh e kérdésekkel foglalkozott a Nemzet-ragasztó, az Árvízi példa és a Bezáruló méhek című esszéiben is.


Certosa
(1965–1975)
1965 könyvhetére megjelenik az Irgalom; elhatározza, hogy végleg nyugdíjba megy. Veres Péternek írja: „az agy és az ügy egyszerre fogyott el”. Novemberben bemutatják az Iszony filmváltozatát, az év szép betetőzése a negyvenedik házassági és írói évfordulója. Mérleg című írásában írja feleségének: „Három közös alkotás őrzi az együtt s néha egymás ellen végigküzdött évtizedek eredményét… De akármilyen szép a család, jelentős a mű, legcsodálatosabb alkotásunk mégis: a viszonyunk… A te vetélytársad nem egy másik nő volt… hanem az Ideál, a Szerep… nem illettünk össze… [de] egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.”

Állapota romlik. Judit lányának írja: „Reggelinél a csésze a kezemből kicsúszott, a lábam elnehezedett… Pályám nyilván befejeződött. Mindenki azzal repül, amivel tud, az én szárnyam a betű volt…”

Németh László munkái miatt keveset utazott, egy-egy barátja levelei révén követte nyomon a határon túli magyarok életét. 1966 júliusában Csehszlovákiában Ágnes lánya kíséretében Rákos Péterrel és Fábry Zoltánnal találkozott. 1970-ben Romániában Veress Dánielt és Sütő Andrást kereste föl Illés Jenő és Lakatos István társaságában. A Vajdaságban Herceg Jánossal és Hornyik Miklóssal volt bensőséges kapcsolata, 1970. november 25-én a jugoszláv magyar rádió vendégeként részt vesz A minőség forradalmára című műsor felvételén.

1968-ban Szokolay Sándor megzenésíti Sámson című drámáját. Megjelenik a Kiadatlan tanulmányok. Kérésére Hódmezővásárhelyen jelentik be életműsorozata elindítását. Megírja utolsó munkáját, a Semmelweisről szóló drámáját.

Június 22-én megnézi Amerigo Tot kiállítását, ezután betegsége súlyosabb szakaszba lép. Kórházról kórházra jár. Írni és olvasni majdnem teljesen elfelejt, de nagy akaraterővel újból megtanul. Ettől kezdve állapotát haláláig gyakorlófüzetekben lévő írásokból lehet nyomon követni. „Az írás szempontjából jó volt, hogy egy mély szünetjel, kiesés egyik percről a másikra véget vetett neki. Az életem azonban teljesen kifosztotta. Ez volt az egyetlen igaz szenvedélyem. S szenvedély nélkül, üresen maradtam.”

1975. március 3-án hunyt el Budapesten.